logo

kapcsolat


Termékismertetők
Bemutatták a Windows Phone 7-t - vélemény Nyomtatás E-mail
2010. február 16. kedd, 11:10

A Windows Phone 7 bejelentése szükségszerű volt. Ha a Microsoft nem ezzel jelenik meg az MWC-n, nem akadna olyan szaklap, mely ne húzná le a gyártót, hogy végleg feladja mobilpiaci pozícióit, nem koncentrál eléggé a vásárlói igényekre, és hosszú-hosszú órákon keresztül lenne elemezve, hogy a gyártó mit, mikor és mennyire rontott el. A történet másik oldala, hogy mennyire lesz elegendő az új operációs rendszer ahhoz, hogy valóban megerősítse a gyártót, aki  2013-ra leelőzi majd az Apple-t?

 
iPAD - Bemutatkozott az Apple Táblagépe – Nehéz szó, de majd megszokom Nyomtatás E-mail
2010. január 29. péntek, 17:31

Kezdjük azzal, hogy tízből 8 alkalommal még mindig iPAQ-nak gépelem az Apple, új táblakészülékét. Szakmai ártalom, majd kinövöm, ahogy a 2009-2010 átállással is megbírkóztam végre. A szokásos szkepticizmussal kezdem. Természetesen a készülék zseniális, de hozzám valahogy megint az Engadget első gyorstesztje áll közelebb, azaz az egyértelmű előnyök mellett a hiányosságok felsorolása is ide tartozik majd, a forradalom a különlegesség és a gyilkosozást, mint szuperlativuszokat pedig tudjuk le most gyorsan. Nem tehetek róla, ha elfogadnám, hogy létezik tökéletes gép, minek és miről blogolnánk?

 
Acer Liquid első tapasztalatok Nyomtatás E-mail
2009. december 13. vasárnap, 14:50
Igyekszem mellőzni a HTC HERO-nak járó tiszteletköröket, de mivel más fontosabb összehasonlítási alapom nincs, ezért az Acer Liquid bemutatása során  mindig az "etalonra" fogok hivatkozni.
 
HTC HD2 bemutató, teszt Nyomtatás E-mail
2009. november 09. hétfő, 17:19

Sok-sok kép, videó, benchmark-adatok, tesztelésre vesztegetett munkaórák. "És a végén jön majd valamelyik különbözeti adós 30000 forintból alapított Bt. és ő adja el, mert megteheti, hogy nála 0%-os az ÁFA." Ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben miközben minden idők egyik legjobb Windows Mobile készülékét próbálgattam. A Touch HD2 nem érdemli meg, hogy cinikusan, unottan írjak róla, a kesergőt ezért igyekeztem a végére szorítani, a negatív gondolatok egytől-egyik a piacnak és a piaci szereplőknek szólnak!

 
HTC Tattoo bemutató Nyomtatás E-mail
2009. október 26. hétfő, 19:08

A HTC Tattoo egyike a gyártó eddigi legkedvezőbb áron elérhető okostelefonjainak, induló árát 300 Eur-ban határozták meg, egyazon árkategóriában két új modellt is indít a HTC, talán az Androidos Tattoo tekinthető a nagyobb érdekességnek, a haonló tudással érkező Touch2-t pár napja már bemutattuk.

 
Sygic Mobile Maps 9 bemutató Nyomtatás E-mail
2009. október 26. hétfő, 18:39

Aki most vásárol Androidos okostelefont, az szembesülhet a problémával, hogy mivel használjuk a beépített GPS-t? A sokak által -és általam is- favorizált Nav N GO iGO8 Androidos környezetben jelenleg nem elérhető. A "Rising Star"-t hiába is kérdezném, néhány talányos, de megbízhatónak semmiképpen nem nevezhető információn túl másra nem telik a hazai körülmények közt is volumenértékesítésre törekvő fejlesztőtől, ezért kinyitottuk a szemünket és kerestünk más terméket.

 
Bookeen Cybook Gen 3 - E-book olvasó ismertető Nyomtatás E-mail
2009. október 21. szerda, 17:06

Akik figyelmesen olvassák blogunkat, azok számára talán nem meglepő, hogy ezúttal egy az okostelefonoktól, PNA és PDA készülékektől kicsit távolabbi területre merészkedtünk. A beágyazott (embedded) rendszerek egyik újabb -a jövőben talán- felkapott területére merészkedünk a Bookeen Cybook Gen3 bemutatójával. A motiváció viszonylag egyszerű. Gyerekkorom óta szeretek olvasni, igazából a PDA-k világa is ezért vonzott a kezdetekben.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 Következő > Utolsó >>

Oldal 1 / 7

Vásárlás 2 perc alatt!

  1. Rakja kosarába!
  2. Adja meg számlázási és szállítási adatait (reg. nem kötelező!)
  3. És már küldjük is (ha van)

Sok az ÁFA, más terméket keres?

További termékeket vásárolna, de nem találja oldalainkon?
Kedvezőbb ÁFA kulccsal vásárolna?
Nézze meg az eXpansys kínálatát is! http://www.expansys.hu

REKLÁM - Az alábbi hirdetéseket a Google szállítja. Ha rákattint valamire, azzal nekünk jót tesz, a hirdető meg fizet :P