logo
AZ OLDAL ÁTALAKÍTÁS ALATT - HAMAROSAN ÚJ WEBSHOPPAL JÖVÜK

Hivatalosan is bejelentésre került a HTC HD2 PDF Nyomtatás E-mail
2009. október 09. péntek, 22:49
A HTC hivatalosan is bejelentette a HD2-t, a gyártó történetének legfejlettebb okostelefonját. A modellről már júliusban elkezdtek özönleni a híresztelések, melyeket igyekeztünk is becsülettel közölni de egészen kb. 3 héttel ezelőttig csak találgatások voltak a végleges specifikációkról, sőt a modell nevét sem tették a hírforrások teljesen egyértelművé. Ezért foglaljuk most össze azokat az információkat, melyekről beszámoltunk már ugyan, de csak részlegesen.

Az első...

A HTC HD2 számos tekintetben az első HTC modell, de három igen fontos jellemzőjét mindenképpen kiragadnám:

  1. Az első kapacitív kijelzővel épített Windows Mobile 6.5 operációs rendszerrel érkező telefon. A kapacitív kijelzőt ugyan az operációs rendszer nem támogatja, de vélhetően a következő verzió, azzaz a Windows Mobile 7.0 már támogatni fogja. A vásárlóknak azonban ez ne szegje kedvét, a HTC több alkalmazásban állítólag  már most megoldotta, hogy a "multitouch" funkció működjön. A kijelző előnyei multitouch nélkül is tapasztalhatók lesznek, a hagyományos nagyképernyős HTC modellekhez képest ugyanis a készülék a legfinomabb érintésekre is kezesbárányként reagál majd.
  2. Az első készülék, melyet a HTC 1GHZ-s processzorral épít. Óriási teljesítményt takar a Qualcomm 1GHz-s processzora, az első tesztek szerint átlagosan 1,5-szeresére gyorsult  akészülék, de a grafikus teljesítmény  a megszokottnak a többszöröse lesz. A legtöbb támadás mindig ezért érte a HTC-t, úgy tűnik, most nagyon kitesznek majd magukért.
  3. Az első olyan Windows Mobile HTC készülék, mely az Androidos HTC Hero-n bemutatkozó Sense kezelőfelületet tartalmazza. Természetesen a Windows Mobile-os megvalósítása nem teljesen azonos az Androidossal, de a gyakorlati használhatóságát éppen olyan jónak ígéri a gyártó, mint ahogy az az idei év másik csúcskategóriás HTC modelljén, a Hero-n tapasztalható.

Főbb jellemzői

A HD2 műszaki specifikációi és szoftveres jellemzői egyedülállóak.

  • Processzor: 1GHz Qualcomm Snapdragon
  • RAM/ROM: 448 MB RAM, 512 MB ROM
  • Bővíthetőség: MicroSDHC memóriakártyával (akár 32 GB-ig)
  • Kijelző: 4,3 hüvelykes kapacitív 800×480 pixeles WVGA,
  • Operációs rendszer: Windows Mobile 6.5, kiegészítve a HTC Sense kezelőfelülettel
  • Méretei: 120,5×67×11 mm, Tömege 157gramm
  • Telefon/Adat: GSM: 850/950/1800/1900 MHz, HSPA/WCDMA: 900/2100 MHz; 7,2 Mbps le- /2Mbps feltöltési elméleti sebesség
  • Kommunikációs kapcsolatok: Bluetooth 2.1 (A2DP is), WiFi 802.11 b/g. Különlegesssége, hogy WiFi Routerként is használható a beépített szoftver segítségével megosztható  akészülék internet-elérése. Természetesen USB és BT megosztás is elérhető.
  • Csatlakozók: 3,5 mm jack headset csatlakozó, 5 pin micro USB
  • Akkumulátor: 1230 mAh Li-Ion akkumulátor (becsült beszéd: max 380 perc, készenlét kb. 490 óra, Videó: max 8 óra, Audió: max 12 óra - az adatok erősen használatfüggők)
  • Kamera: 5 megapixel, autófókusz. Dupla LED-lámpa
  • GPS: Beépített, HTC Footprints alkalmazással, Digitális iránytűvel kiegészítve
  • További Extrák: FM-Rádió, G-Senzor (gyorsulásérzékelő), Fényérzékelő, Proximity-szenzor (pl. fülnél kikapcsolja a kijelzőt)
A megszokott Opera böngésző itt is elérhető lesz, újdonság viszont a számos -és újabban minden okostelefongyártó által erőltetett- Twitter/Facebook integráció, természetesen a készülékkel készített képeinkel és videóinkkal is egyből a világhálón szerepelhetünk.

Érdemes kiemelni, hogy a hatalmas kijelző ellenére is hihetetlenül vékony modellt épített  a gyártó, így talán nem lesz zavaróan féltégla a készülék. Aki viszont profi navigációs, profi mobil-internet eszköz, profi multimédia-lejátszót és profi irodai-készüléket szeretne egyben, annak csaknem kötelező mérlegelnie a HD2-t a választásnál.

Azt gondolom, hogy a kapcitív kijelző segítségével a szövegbevitel is egyszerűbbé válik majd, akár hosszab levelek elkészítésére is alkalmas lehet a HD2, az irodai csatolmányok  (word, excel, powerpoint, pdf) áttekintését és szerkesztését (word/excel) még mindig ez az operációs rendszer támogatja alapképítésben.

A navigációs szoftverek kínálata szerencsére egyre szélesebb az okostelefonok esetében is. Ekkora készülékbe a NavNGo Kft. sajnálatos és szerencsétlen hazai termékpolitiája miatt a 2 GB-s microSD memóriakártya talán kevés, ugyanakkor profi hazai térképet egyelőre még csak ők szolgáltatnak, de a Google Maps (adatforgalmat generál) mindig kéznél van, a Sygic és a Copilot mellett még sok-sok gyártó kínál elfogadható hazai megoldást, külföldrejáróknak pedig az iGO8-al egyenértékű térképi adatállományt kínál szinte minden gyártó.

Filmek és egyébn multimédiás tartalmak lejátszásában a mérések alapján verhetetlennek tűnik a készülék, akár a Youtube-os HD, akár a nagyméretű PC-n is használt videóállományokkal is meg fog bírkózni a készülk, így a konvertálótudásunkkal sem kell majd húzni az időt, mielőtt felmásoljuk a memóriakártyára filjeinket.

Azt gondolom, hogy a HD2-re optimalizált opera böngésző is kellemes meglepetéssel fog szolgálni. A nagyméretű 800×480-as kapacitív kijelző ugyanis talán kevesebb nagyítást igényel majd a linkek kiválasztásánál, pontosabbá, egyszerűbb teszi majd a mobil internetezést, akár blogok online szerkesztéséhez, fórumok kezeléséhez is kiváló céleszköz lesz majd a HD2.

Hibája nem lesz?

Amiről ennyire jókat írnak, az gyanús. Az már-már axióma, hogy tökéletes okostelefon nincs. Ha volna, a többi gyártó nem élne meg. A sok-sok különböző felhasználói igényre reagálni képes okostelefont még senki nem gyártotta le és valószínűleg nem is fogja tudni. De minél nagyobb igénykört lefedni képes okostelefonból azért ismerünk már párat.

Számomra kicsit ijesztő a mérete. Ekkora készüléket zsebrevágni elég nehéz, a hatalmas kijelzőn pedig van mit félteni, még akkor is, ha alapesetben az ember nem dobálja ide-oda.

A készülék anyagminősége nagy valószínűséggel a HTC-nek megfelelő szintet képviseli majd, azaz jól illeszkedő, hosszú távon sem deformálódó anyagokat használnak, kézbe még nem fogtam, de valószínűleg ekkora kijelzőt  csak komolyabb fém-erősítéssel rendelkező házba lehet igényesen beépítei. Erre utal talán a közel 16 dekás súly is. A másik kritikus pontnak talán inkább az akkumulátort érzem. Nincs igazán láttam még példát arra, hogy az 1GHz-s  új processzor és a 4,3 hüvelykes kijelző mellett a gyári -és általában szép- beszéd/készenléti értékek mennyire módosulnak. Az első 1-2 hét folyamatos nyomkodását nyilván nem szabad majd alapul venni, hiszen a normál használat melletti idők mindig csak a megszokást követően jönnek. Azt viszont kétlem, hogy ha lesz esetleg extra akkumulátor a készülékhez, akkor azt sokan vásárolják majd meg kiegészítőként, ugyanis egy minimum 20-22 dekás okostelefon már mind vastagságában, mind tömegéből eredően már inkább amolyan luxus MID-dé nemesülne.

És persze az ára. Nyilván a gyártók nem jótéteményként adják ki a legfejlettebb technológiákat. A piaci felmérések alapján minden csúcskategóriás készülék egyben extraprofitot is termel az építőjének, így azt is majd csak az idő dönti el, hogy a készülék kb. 560 EUR-os nettó induló ára (kb. bruttó 188 000 Ft) szelídül-e majd, vagy elkapkodják már az első 1000 db-t, melyet vélhetően az eXpansys importál majd a 46-47. héten az Európai piacokra. Előrendeléseket már most elfogadnak. A kedvezőbb franciaországi ÁFA-szabályok és a hazai szerviztámogatás párosításával így talán az előkarácsonyozókat sem tessékeli ki majd életük párja a hidegbe, ha a szokásos béna vigyorral állítanak haza új szerzeményükkel. Persze mi megértjük, hiszen erre a készülékre is mindenképpen szükség volt a munkához.

HTC kedvcsináló videó

 

REKLÁM - Google hirdetések